A Székelyudvarhelyért Párt csapata hisz abban, hogy tisztességgel és odaadó, közös munkával elérhetjük, hogy városunk büszkén viselje a legélhetőbb székely város címet.
Tisztességgel.
Székelyudvarhelyért.
Ismerje meg a tanácsosjelölteket
Amióta itthon lakunk, sajnos nem lehetett nem észrevenni, hogy a munka helyett a város közélete a helyi politikai csatározásokról szól, nehezítve a város lakóinak életét és lassítva a városunk fejlődését is.
Szeretném, ha ezeket a politikai indíttatású nézeteltéréseket mindenki félretenné és a városunk érdekeit nézve, közösen, tisztességesen, a városlakók érdekében dolgoznánk.
Miért fogadtam el az önkormányzati képviselői jelölést?
Mivel előzőleg semmilyen közéleti szerepet nem töltöttem be, mindenképp új kihívásként tekintek erre a lehetőségre. Alapjáraton egy ambíciós, kitartó embernek tartom magam. Imádom a hivatásom, a munkahelyem, valamint a csapatot, amellyel nap mint nap dolgozom - és szívemen viselem kórházunk sorsát. Éppen ezért önkormányzati képviselőjelöltként célom egészségügyi létesítményünk képviselete, fejlődésének elősegítése, és nem utolsó sorban a kórház és a hivatal közti kapcsolat, a kommunikáció javítása.
2018-ban a frissen alapított családi vállalkozásunkhoz csatlakoztam, ahol az addig szerzett tapasztalatokat gyarapítottam gazdasági, humánerőforrásmenedzsment, valamint cégügyintézés terén.
2020-tól ugyanezeket a tevékenységeket kiegészítve a vendéglátással, magánvállalkozóként dolgozom a mai napig.
Célom a csapat tagjaként segíteni színesebbé tenni Székelyudvarhelyt, hogy a fiatal generáció is kapja meg azt a lehetőséget és kihívást, amit annak idején számomra is adott a város. Segítsünk értéket teremteni: egy fejlett, sokszínű várost, ahol jó élni. Ahol van lehetőség tanulni és fejlődni, hiszen megvannak az ehhez szükséges intézményeink.
Egy olyan várost, ahová a turisták is szívesen jönnek, mert van érték a múltból, amit megtartottunk és tovább tudunk fejleszteni a jövőben!
Gyermekeim már itt, Székelyudvarhelyen születtek. Feleségem szakorvosi hivatását gyakorolja a Városi Korházban, míg én már majdnem 10 éve foglalkozom európai uniós projektek menedzselésével továbbá magánvállalkozóként is tevékenykedem. A közgazdász végzettségemet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Közgazdasági Karán szereztem, ahol a kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatások managementje szakot végeztem el.
A közigazgatásban is van már tapasztalatom: az elmúlt 8 évben kétszer is önkormányzati képviselő voltam Kászonaltíz községben. Ezekre a tapasztalatokra és az egyetemen megszerzett tudásomra alapozva, szakmailag és társadalmilag is aktívan részt vállalok közösségünk életében. Örömmel várom az új kihívásokat és lehetőségeket, hogy hozzájárulhassak közösségünk és városunk fejlődéséhez.
Egyéb képesítéseim: vöröskeresztes nővér; amatőr színházi rendező. Házas vagyok, a férjem tanár. Két felnőtt fiúgyermekem van. Nyugdíjas vagyok, és szakértőként dolgozom az oktatási intézmények értékelésében és akkreditációjában az ARACIP (Romániai Közoktatási Minőségbiztosítási Hatóság) mint külső munkatárs.
A katedrán kiváló eredményeket értem el, hazai és külföldi díjakkal ismerték el a munkámat: Magyarországon - Debrecen, Kanadában - Montreal, Franciaországban - Strasbourg, Portugáliában - Lisszabon A marosvásárhelyi Pro Europa Liga tagja lévén különösen foglalkoztat a nemzeti kisebbségek – a magyarok - jogai, az interkulturális kapcsolatok és az etnikumok közötti béke.
Az udvarhelyi Pro Europa Club keretein belül több etnikumközi találkozót tartottunk, az interkulturális oktatás területén projekteket valósítottunk meg külső forrásokból román és magyar gyerekek, diákok és felnőttek számára. Rövidebb futamidővel szakértőként vettem részt több európai forrásból (POS DRU és mások) megvalósuló oktatási projektben, amelyeknek célja az oktatás minőségének javítása volt.
Az utolsó projekt, amelyen mentorként dolgoztam: ROSE (2023). Kiemelten foglalkoztat az oktatás minősége, illetve minden, ami a gyerekek iskolai jólétével és általában a város lakóinak életminőségével kapcsolatos. Támogatom az aktív állampolgárságot, a demokratikus elveken és tiszteleten alapuló kapcsolatokat. Soha nem adom fel, és soha nemhagyom abba, hogy egy jobb világot próbáljak építeni magam köré.
Megtiszteltetésnek érzem, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek.
Tisztességgel. Székelyudvarhelyért.
Hazatérve versenyvizsgával jutottam be a kolozsvári Agape Hotelbe zenélni, mint zenekarvezető, ahol bizony nemzetközi minőségnek is meg kellett felelni. Amire büszke vagyok zenészként: hangszeres produkcióval külön díjazott lettem az erdélyi tehetségkutató versenyen. Székelyudvarhelyen alapítottam családot 16 éve. Két gyerekes apuka vagyok, és apaként büszke arra, hogy mind a két gyerekem zenei pályán folytatja a tanulmányait.
Nős vagyok és van egy másfél éves kicsi fiam, akiért érdemes felkelni és nap mint nap harcolni azért, hogy minél jobb életet és környezetet tudjak neki teremteni.
Jelenleg borbélyként dolgozom a saját magánvállalkozásomban, amit nyolc éve alapítottam.
Iskolai éveim után voltam autószerelő, futár, szakács, uszodamester, de ezekben az években is tanultam folyamatosan a haj és szakáll rejtelmeit.
Nagyon szeretem a munkámat és soha nem is volt bajom azzal, ha dolgozni kellett, és azon kívül is folyamatosan érdeklődöm új dolgok iránt és több tervem, célom van az elkövetkezőkben is.
A munkámból adódóan sok emberrel találkozom és sokan is ismernek, ezért az egyik célom, hogy kapocs legyek az udvarhelyi lakosok és a város vezetése között és ezáltal a lehető legtöbb igényre, panaszra, kérésre szülessen tisztességes megoldás.
Azért vállaltam a tanácsosi jelölést, hogy ne csak a családomnak próbáljak szebb és jobb környezetet teremteni, hanem olyan változásokat illetve fejlesztéseket tudjunk a Székelyudvarhelyért Párt csapatával megvalósítani, amelyek előre viszik a közösség életét!
Szilvási Lajos: Karácsony, 1979.
Ritkán találkozni ennél kedvesebben és mégis valóságosan megfogalmazott leírással arról, miről is szól a patológus munkája...
Orbán Ildikó vagyok, 30 éves és a kis nyitó idézetből sejtethető már, hogy patológus szakorvos vagyok.
11 év Marosvásárhelyen töltött - egyetemi és szakorvosi - képzés után, nemrég költöztem Székelyudvarhelyre és bár csíkszeredai születésű vagyok, úgy érzem, hogy most hazaköltöztem.
Ez az otthon-érzés ad kifogyhatatlan hajtóerőt ahhoz, hogy a székelyudvarhelyi közéletben is megpróbáljam kamatoztatni fiatal szakorvosi tapasztalataimat és alázattal törtető, ambiciózus karakteremet.
Patológusként vallom a korai felismerés kulcsfontosságú szerepét úgy a betegségek megfelelő kezelésében, mint közéleti konfliktushelyzetek vagy emberek életét befolyásoló, fejlesztést igénylő – hiányos állapotok felzárkóztatásában.
A szakmám és a szerelem hozott ebbe a városba, úgy érzem itt vagyok otthon és ezért az érzésért tenni is fogok, úgy is, mint nő, úgy is, mint orvos, és úgy is, mint a Székelyudvarhelyért Párt tanácsosjelöltje.
Hazaköltözésem után a Székelyföldi Legendárium rajzfilmstúdiója csapatát erősítettem hét évig, mint reklámgrafikus, valamint 3D animátor. Hobbiból, önfejlesztésként, munka után otthon grafikusként dolgoztam.
Egy szabadabb, önálló élet reményében felmondtam állásom és magánvállalkozásba kezdtem, mint designer, grafikus. Rövid időn belül ez a tevékenység bővült a lézervágással és lézergravírozással, amellyel hamarosan olyan szintre jutottunk, hogy mostanra a fő profilunk a személyre szabott, megszemélyesített ajándéktárgyak, dekorációk, reklámelemek, egyedi famunkák készítése lett. Azért mondom többes számban, mert idő közben a párom is belecsöppent ebbe a világba és már ketten munkálkodunk olyannyira, hogy rövid időn belül tervben van egy bemutatóüzlet megnyitása, amelyik egyben grafikai stúdió és ajándéküzlet is lesz majd.
Ugyan ilyen elszántsággal és pozitivitással gondolok a Székelyudvarhelyért Pártra is, mert úgy gondolom, hogy ez egy vissza nem térő lehetőség arra, hogy egy olyan csapat szerves része lehessek, amely pont úgy akar tenni a városért, ahogyan mi is jobbá tenni az életünket. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy a szülővárosomért tehetek-dolgozhatok, hogy az egy jobb, élhetőbb hely legyen nekem, nekünk, de a gyermekeinknek és unokáinknak is.
A lehetőségeimhez mérten mindent megteszek azért, hogy ezt a munkát végig vihessük. Úgy gondolom, hogy ehhez adott egy kiváló csapat, egy kiváló vezetővel az élén. Ha tudunk együtt dolgozni, akkor képesek leszünk ezt a várost olyanná tenni az utódaink számára, hogy büszkék legyenek arra, hogy székelyudvarhelyiek.
Élelmiszeripari szakiskolát végeztem, szintén Székelyudvarhelyen, utána jött a katonaság. Leszerelés után a fémipar tetszett meg, így a fém ipar szakmában helyezkedtem el, majd jött a családalapítás. Hat év külföldi munka után hazatértem és saját céget alapítottam. 2018- óta egy fémipari kis cég vezetője és munkása is vagyok egyben.
28 éve élek házasságban és két csodálatos leánygyermek édesapja vagyok. Közel 30 éve élek Székelyudvarhelyen, jelenleg a székelyudvarhelyi zöldségpiacon dolgozom adminisztrátorként. Naponta több száz emberrel találkozok, ismerem az emberek gondját-baját, és segíteni szeretnék, hogy ezek tisztességgel megoldódjanak.
Ezt a tapasztalatot hasznosítanám a városi tanácsban és fiatalos lendületet vinnék a munkába.